21
07/2010
0

Power-ON

Mint láthatjátok nem vagyunk mostanában túl aktívak. Mi ennek az oka? Itt a nyár, sok a szabadidő, özönlenie kéne a bejegyzéseknek. Hát nem, mivel nagy testvérünk, a Power-ON, ahova én, Szlavi már rég óta publikálok bevette a csapatba Ocskay-t is, Invader néven folytatja itt az írást.

Egy szó mint száz, nagyon úgy tűnik, hogy bekebelezett minket egy nagyobb blog, de ne ess pánikba, a WWW.POWER-ON.BLOG.HU címen megtalálhatsz minket, napi több bejegyzéssel. Azért hébe-hóba lehet, hogy fogunk ide is írni, de ha nem akarsz lemaradni semmiről akkor: Power-ON - Turn on Yourself.

02
07/2010
0

2010 összefoglaló- 1. rész


 Habár eddig az évnek a fele ment le, mégis annyi sok jó- és rossz- játék jelent meg, amik mellett egyszerűen nem tudunk elmenni szó nélkül. Annyi emlék, melyekre szívesen visszagondolunk, röhögünk vagy épp sírunk rajtuk. Egyértelmű, hogy ez az év a játékokról szól, merthogy az összes fejlesztő nem merte kidobni a piacra játékait, hála a Modern Warfare 2-nek. Így az összes játékot a következő évre tették át. Összeszedtem hát az idei év első felének fontosabb tényezőit, melyeket nem szabad elfelejteni. Menjünk sorrendbe.

Január: épphogy átléptünk 2010-be, rögtön egy remek játék remek folytatását kaptuk meg. Ez nem más, mint az Army of Two: the 40th Days. Minden szempontból jobb mint az elődje, ugyanakkor jóval rövidebb is. Az a négy-öt órás történet bizony nagyon kevéske, a legtöbb helyen ezért húzták le a játékot. Hiába van három befejezése, míg így is alig több 7 óránál. Következő nagy durranás a várva várt Mass Effect folytatása. Szép pontokat kapott mindenütt, és bizony megérte rá várni. Szintén sikeresebb lett, mint az előd. De lássuk a híreket. Bejelentették a Dead Space második részét, egyre többet tudtunk meg a Battlefield: Bad Company 2-ről és a Splinter Cell: Convictionről, kaptunk egy előzetest az új Medal of Honoról, mely novemberben jön a Call of Duty 7 (azóta Black Ops alcímet viseli) mellett- komoly harc lesz! Láttunk mozgóképeket az új Prince of Persiáról, a HALO: Reach-ről és a már évek óta készülő Alan Wakeről.
 

Február: tele jó hírrel és játékkal! Megtudtuk, hogy a Lost Planet 2-ben irányíthatjuk a Gears of Warból ismert Marcust és Domot, illetve a Resident Evil szupergonoszát, Weskert. És ha már Resident Evil: bejelentették, hogy készül a Gold Edition, ami tartalmazni fogja a két DLC-t és plusz pályákat és embereket a Mercenaris játékmódhoz. Vészesen közeledett a Battlefield: Bad Company 2 és a Metro 2033, csak úgy szálltak az interneten a gameplay videók. Megtudtuk, hogy készül egy újabb Transformers játék a War for Cybertron, ezúttal nem a filmek alapján. A Fallout sorozat is új résszel bővül, mégpedig a New Vegas alcímmel, mely értelemszerűen a romos Las Vegasban játszódik. Megjelent végre a Bioshock 2, ami nem lett annyira jó, mint az első része, azért az embereknek nagyon bejött (én mondjuk nagyot csalódtam benne). Raptureban továbbra is a gonosz spliccerek uralják, ismét az Adamért harcolva. Főszereplőnk pedig egy Big Daddy, aki ugyan felveszi a kesztyűt bárki ellen, azért a Big Sisterek rendesen megizzasztják. Következő nagy játék a Dante's Inferno, azaz ahogy mások hívják, a God of War klón. Nem lett jobb, mint az ihlet adó, de szerencsére szórakoztatóra sikerült és legalább annyira brutális is. Dante szó szerint megjárta a poklot szerelme után. Szintén régóta várt játék, amely a PS3 egyik legnagyobb címe a Heavy Rain, ami sajnos PS3 exkluzív. Hatalmas siker lett, kiváló thriller története és fantasztikus játékmenete egy percre sem tette unalmassá, és tényleg hihetetlen a hangulata! 25.-én szintén egy nagy cím jött ki, méghozzá az Aliens versus Predator 3. része. Sokat vártunk tőle, igértek négy fős kooperatív túlélőmódot, kár, hogy feleannyira sem jó, mint a GoW 2 horda vagy a Halo: ODST firefight módjai. Rövid is volt- basszus, az Alien kampány alig volt több egy óránál!- a multiplayer pedig nagyon lassan talál játékosokat! Csalódtunk. De hála a jó istennek nem annyira, mint amennyire a Dark Voidban. Csúnya, nehézkes irányítás és még rövid is! Azért az AVP ahhoz képest, hogy nem lett olyan jó mint vártuk, viszonylag szép pontokat kapott a kritikusoktól. A Dark Void már nem.

Március: felejthetetlen hónap ez nekünk is és nektek gamereknek. Hírből akadt megint bőven, legérdekesebb talán a Codemasters legújjabb autós játéka, a F1 2010. A képek alapján a látvány elképesztő, leginkább a esőre gyúrtak rá a készítők. Volt még Test Drive Unlimited 2, ami nem egy mindennapi program lesz, leginkább MMO-ra hajaz, igaz itt fegyverek és erőszak nélkül. Láttuk még a UFC 2010 új bunyós játékát, szebb karakterekkel és realisztikusabb mozgással, meg persze nagyobb monoklikkal. A Take Two is bemutatta maga kis nyomozós játékát az L.A. Noire-t. 2005-ben kezdték el a fejlesztést, akkor kizárólag PS3-ra, szeptemberben viszont a Microsoft konzolján is nyomozhatunk a bűnözőkre. Nagy örömünkre szemügyre vehettük a konzolos Crysis 2-t is. Döbbenetesen néz ki mind a három gépen! Végre megjelent a Final Fantasy XIII- Xbox 360-on 3 DVD-n- is!. A nagy FF rajongók nem nagyon örültek a szinte teljesen lineáris játékmenetnek, ettől függetlenül így is szépen teljesített, egészen magas pontszámokat kapott mindenhol. Másik nagy durranás, ahogy sokan emlegették MW2 gyilkos, azaz a Battlefield: Bad Company 2! Az egyjátékos módja látványos volt, a többjátékos pedig megunhatatlan. Tovább fejlesztették az épületek rombolhatóságát, és persze megannyi vezethető járműbe is pattanhattunk. Szintén régóta várt játék, amely megint csak PS3-ra jött ki, a God of War 3, Kratos utolsó kalandja. Természetesen ez is a Sony gépének az egyik nagy címe lett, s van is miért. Sajnos még nem tudtam kipróbálni, csak hallom innen-onnan mekkora király is valójában. Újra találkozhatunk Rico-val a Just Cause 2-ben, újabb fegyverekkel, járgányokkal és mindez egy hatalmas szigeten. Jó játék lett, de valamiért nem voltak annyira elnézőek a kritikusok, igaz még így is jóval több pontot kapott mint a következő játékunk, ami nem más, mint.... Szereted a Prison Break-et? Én imádom, nagy rajongója vagyok a sorozatnak, a mai napig nézem mind a négy évadját. Nem volt kérdéses tehát, hogy beszerezzem a játékot. Kicsit furcsa volt nekem, hogy szinte alig vannak képek, trailerek, vagy bármiféle videó is még a megjelenés előtt. A Conspiracy főhőse egy kitalált figura, aki Scofield-ék tervére szeretne rájönni. A játékra erős túlzás azt mondani, hogy jó. Talán azok találnak benne kis élvezetet, akik éjjel-nappal a sorozatot nézik. Mint én. Igaz, hogy a játék eléggé gagyira sikerült, én mégis szeretem. (Érdekel a játék? Olvasd el tesztünket!) És ami a legfontosabb: megszületett az XboxPit!

Április: hírből ismét van egy tucat, jó játékból kevés. Bemutatták a fegyverpornóként emlegetett Bodycount-ot, ami a nagy sikerű Black második része...lett volna, de nem az. Ez valami más, a készítő szerint- Stuart Black nem magáról nevezte el a játékot állítása szerint „a mai játékok unalmasak. Annyi az egész, hogy fedezékbe húzódol, az ellenség is, várod, hogy kidugja a fejét, majd a megfelelő pillanatban szétlövöd az arcát”. Nem lesz visszatöltődő élet, semmi fedezékharc vagy fejlődés. A True Crime a nagyon gyenge második rész után megint megpróbál valami újat mutatni. A hírek szerint ha kiváló nem is, de mindenképp hangulatos lesz. A Disney is valami újat szeretne letenni az asztalra, a Burnouthoz hasonlóan a verdák szanaszét törése lesz a cél. Nem is akárhogy, hiszen itt a pályát formáljuk át teljesen! Csak vigyázz, nehogy a fejedre essen egy irányítótorony! Márpedig a Split/Second tele lesz ilyen pillanatokkal! A Platinum a Bayonetta után valami mással kedveskednek nekünk, mégpedig a Vanquish nevezetű, TPS, Gears of Waros, jövőbelis játékkal. A Ubisoft folytatja a Ghost Recon sorozatát Future Soldier címmel. Akkor még csak egy élőszereplős trailert láthattunk, az E3-on pedig megleshetjük hogyan is fest. Megjelent az, amit a legjobban vártam a Splinter Cell: Conviction! Sam Fisher itt már nem a Third Echelon-nak dolgozik, hanem lánya gyilkosát keresi. Később persze kiderül, hogy mindent rosszul hitt. Ennél is sokat ígértek, akárcsak az AvP-nél, mondjuk itt be is tartották és a különféle játékmódok szórakoztatóak is voltak. Nekem kissé csalódás lett, hiányoztak a régi mozdulatok, meg úgy minden. Ez is jó, de valahogy nem az az igazi Splinter Cell. Másra számítottam. Legalább kaptunk kooperatív módot, amit szépen kifelejtettek a negyedik részből (Érdekel a játék? Olvasd el tesztünket!). Kevésbé várt, de végül ez is napvilágot látott, a Metro 2033. Kár, hogy egy erős közepesre tudott csak vizsgázni, pedig az ötletek jók voltak. 2033-ban Oroszország lakói a metró alagútjaiban érezhetik magukat biztonságban, hisz fent valamilyen fertőzött a levegő. A Lips is két résszel (?) gazdagodott, az egyik a Party Classics a másik pedig a '80-as évek legjobbjai a I Love the 80s. Az eddig csak Xbox 360-ra megjelent GTA két DLC-je kijött PS3-ra és PC-re is, szintén egy lemezen az Episodes from Liberty City címmel. PS3-ra kevés újdonság van, PC-n pedig vannak olyan kis apróságok, melyeket talán még álmunkban sem gondoltunk volna! Például az FPS mód! Nem éppen sikeres játék nem éppen sikeres folytatása a Dead to Rights: Retributiun is elkészült. Jack a kutyusával, Shadow-val rugdossa szét a bűnözők arcát Grant City-ben. Semmi emlékezetes pillanata, maximum az, hogy a kutyával is mehetünk néha-néha, akkor is generátorokat kell lehugyozni, meg gonoszok tökét kell kitépni a helyéről.

Május: Durva hónap, telis-tele csupa finomságokkal. Ezúttal már tényleg félni fogunk a F.E.AR. 3. részében, ezúttal a történetet akár ketten játszva. Egyik játékos Point Mannal fog nyomulni- akivel voltunk az első részben, meg az első kiegészítőben-, míg a másik player Paxton Fettelt, akit az első részben agyonlőttünk, mégis a mi oldalunkon áll, hogy megmentsük a világot Almától! Idén év végén jön a SAW 2, mondanom se kell mennyire várom! Eddig még nem sokat tudni róla, csak egy kis ízelítőt láttunk belőle, ahogy a 2. film elején kell kiszedni szemünk mögül a kulcsot. Ugyan ez lesz a játék első feladata. Év végén a nagy sikerű SIMS 3 már a mi kis konzoljainkon is elérhető lesz, amiről szintén még semmit sem tudni. A hónap híre: Bejelentették a Gears of War befejező epizódját! Négy fős kooperatív módja lesz, a szereplők láthatóan öregebbek, mint voltak, Dom arcán is már ott a nagy szakál, Cole elvesztette azt a maradék haját is, Marcus izmosabb lett, mint volt és most már Anya is fegyvert ragad a szemét Locustok ellen. Mindez a világ utolsó épp bolygóján, egy dzsungeles helyen. Legnagyobb ellenségeink mégsem a Locustok lesznek, hanem a nagy csápos szörnyek, akik felfalnak mindent és mindenkit, akik vagy amik az utukban van! Jöjjön hát a hónap egyik legnagyobb játéka, a már öt éve készülő, többször is újratervezett játék, az Alan Wake. A sztori rohadjó, a szabadon bejárható környezetet elfelejthetjük, ezt törölték a készítők, mert így állítólag nem tudják elmesélni a történetet (Érdekel a játék? Olvasd el tesztünket!). „Vissza a gyökerekhez!”, mondta a Ubisoft az új Prince of Persiával kapcsolatban, ami a filmel együtt jött ki. Sokat kell majd ugrálni, gondolkodni már kevesebbet, de még így is ez lett a sorozat egyik legjobb része! „A folytatás teljesen új lesz”, mondták a Capcomosok a Lost Planet 2-re. És milyen igazuk lett, teljesen más, mint az első része, sőt! A mentés fogalmát alig ismeri, az emberek totál hülyék, történet na az egyáltalán nincs, de sebaj, mi így is szeretjük a sok kis rejtett ökörségei miatt. Óriási csalódás lett a sorozat imádóinak (Érdekel a játék? Olvasd el tesztünket!)! A másik legütősebb címe a Rockstar új játéka, a Red Dead Redemption. John Marston vadnyugati életét követhetjük végig. A western hangulatot egyik játék sem tudta így visszahozni, mint ez! Még betegebb, még élethűbb emberek, mint akármelyik GTA-ban! Rengeteg lehetőség, már-már alig akarsz továbbjutni a történetben! Fantasztikus játék! Két nem akármilyen autó versenyes játékot is kaptunk: az egyik a Split/Second, melyben a pályák áttervezése a cél menet közben. Hogy kell rendezni? Elég csak az előttünk lévő fejére robbantani egy hatalmas felhőkarcolót, vagy átrobbantani egy nagy gátat. Vagy ha már unjuk a versenyzést, akkor meneküljünk a kamionok elől! A másik nem semmi autós a Blur, amiben az ellenfelek szivatása a cél, mégpedig a Mario Karthoz hasonlóan: vannak felvehető cuccok, amikkel szétdarálhatjuk az előttünk lévőt. Jól hangzik, mi? Pedig nem egy nagyszám...S ha már verseny, nem maradhat ki a Tony Hawk gyilkos Skate 3 se! Ezúttal bandázhatunk az új városban, zsaruk nélkül. Még mindig nagyon állat a Hall of Meat játékmód (Érdekel a játék? Olvasd el tesztünket!)!

Júniusban alig jelent meg pár játék, a híreket szintén hanyagolnám, mivel az idei E3-on mutattak be sok érdekességet. Év végén jön ennek a folytatása, addig is ezekkel a játékokkal bőven el lesztek. Július szerencsére nem lesz annyira érdekes hónap, viszont augusztusban fog jönni a Kane & Lynch 2, a Mafia 2 és a Dead Rising 2. Még csak az év fele ment le, máris annyi remek játékot kaptunk, mint tavaly karácsonykor. Addig még van hat hónap! Jó szórakozást a játékokhoz, az itt megemlítetteket kihagyni nagy hiba!

24
06/2010
0

Lost Planet 2 teszt

Lost Planet 2 játékteszt.

Az elveszett bolygó. Még most is beleborzongok, amikor visszagondolok arra, amikor először játszottam az első részével. A végtelen, hófödte tájak, az epikus harcok a hatalmas rovarokkal és a robotok, amelyekkel aprítottuk a hókalózokat. Nem kérdés, hogy a tavaszi szezonból talán ezt a játékot vártam a legjobban. A második rész más. Nem egy egyszerű folytatást, egy teljesen eltérő játékot írtak a Capcom-os srácok.

18
06/2010
0

Achievement Guide: Hitman Blood Money

Második segítségünk achievement-ekhez a Hitman: Blood Money . A játékban összesen 24 achievement található, összesen 1000 pontot lehet elérni, mind elérése körülbelül 20 órát igényel. Minimum négyszer kell végigvinni a játékot, hogy kimaxolhassuk.

18
06/2010
0

Modern Warfare 2 (Achievement guide)

Az első segédletes bejegyzésünkben az Infinity Ward legújabb játékának, a Modern Warfare 2-nek az achievementjeit mutatjukbe. Összesen 50 achievementet találhattok a játékban, amelyek a következők:

10
06/2010
1

Teszt- DJ Hero

Mikor bejelentették a DJ Hero-t, egy béna Guitar Hero klónnak tartotta mindenki, többek között én is. Tavaly a BGS-en bemutatták a játékot, sőt ki is lehetett próbálni. Már akkor megváltozott a véleményem és tudtam: ez sokkal jobb lesz, mint a Guitar Hero!

30
05/2010
2

Tájékoztatás: Achievementek és Gamerscore.

Sokan nincsenek tisztában a fenti fogalmakkal, már számtalanszor kérdezték meg tőlem, hogy mik azok az achievementek és gamerscore-ok. Elhatároztam, hogy megosztom veletek mindazt, amit érdemes tudni róluk.

22
05/2010
1

Teszt- Alan Wake

2005 óta készül, s ez alatt az 5 év alatt sok dolog változott a játékban. A készítők nyílt, szabadon bejárható területet terveztek, ezzel telt el több év, végül belátták, hogy így nem tudják elmesélni a történetet és a feszültség sem lesz meg mint egy jó thrillerben. Maradt tehát a lineáris játékmenet.

14
05/2010
1

Teszt - Skate 3

Skate 3 teszt.
Végre elért minket a nyár, a borús eget felváltja a verőfény. A nyári szünet a nyakunkon van, itt az ideje, hogy eldöntsük, mit fogunk kezdeni szabadidőnkkel. Talán nem is olyan nehéz ez a döntés. Csak végig kell néznünk Port Carverton színes utcáin, a beton-félcsövek csillognak a napsütésben, a korlátok szinte kérik, hogy végigcsússzunk rajtuk. Deszkára fel!

30
04/2010
1

Teszt - Splinter Cell Conviction

Te mit tennél, ha egyszer csak mindent, ami egykor fontos volt számodra, egy szempillantás alatt elvennének tőled. A munkádat, a családodat… a lelkedet. Düh. Kétségbeesettség. Félelem. Mit éreznél, ha a világ hirtelen ellened fordulna? Sam Fisher megjárta a poklot és teljesen megváltozott. Előnyére.

27
04/2010
0

Teszt- Prison Break: The Conspiracy

A Prison Break 4 évadja után a Deep Silver elkészítette a játékváltozatát. A sorozatnak az első évada volt igazán sikeres, a többi nem tudott hasonló minőséget felmutatni. Majd a játék visszahozza a PB jóhírét- gondolták a Deep Silveresek. Bár úgy lenne...

17
04/2010
2

Teszt- Splinter Cell: Double Agent

Nehéz a kettős ügynökök élete: míg az egyik azt parancsolja neked, hogy robbants fel egy épületet, addig a másik a tragédia megakadályozására kényszerít. Erre a legjobb példa a 24 című sorozat és a jelen tesztünk alanya.

01
04/2010
0

Teszt- Saw

Talán a Fűrész film készítői sem számítottak akkora sikerre, amekkora lett. Hat rész után elkészült a játék változat is. Egyszerűen nem tudtam elképzelni milyen szintek lesznek, belezős vagy gondolkodós játékmenetre számítsak. S mivel Fűrész rajongó vagyok a játékot nagyon is élveztem.

27
03/2010
0

Teszt - Brutal Legend

Teszt - Brutal Legend

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy amerikai kisváros poros utcáján befordulunk a sarkon, megpillantjuk a jellegtelen, lepukkadt zeneboltot. Mellettünk öreg barátunk, Jack Black izgalomtól túlfűtött tekintettel, gyöngyöző homlokkal befordul az ajtón, mi követjük őt. Elénk tárulnak a magas polcok, dugig lemezzel, a háttérben néhány ósdi gitár a falnak támasztva. Odalépünk az egyik polchoz, Jack levesz egy fekete, poros lemezt a polcról. – It’s not just gonna blow your mind. It’s gonna blow your soul! 
04
03/2010
2

Teszt - Modern Warfare 2

Modern Warfare 2

Minden év novembere ünnep számomra. A kedvenc shooterem mindig ekkor bővül ki egy újabb epizóddal. Az első rész 2003-ban jelent meg, óriási sikert aratott és hatalmas rajongótábort szerzett magának. Ez még csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen a Call of Duty 2 hozta az igazi forradalmat. Máig ezrek szórják a golyókat a virtuális hadszíntéren. A fantasztikus singleplayer kampány sokak szívébe lopta be magát, mégis a játék sava-borsa a többjátékos módban rejlett. Egy viszonylag silány harmadik részt követően jelent meg a Call of Duty 4: Modern Warfare. Szakítva a második világháborús idővonallal a cselekményeket a jelen korba helyezte. Az azonnali hatalmas sikerre való tekintettel most az Infinity Ward folytatta a ezt a sorozatot és immáron a híres Call of Duty cím nélkül szimplán csak Modern Warfare 2 néven megalkotta ezt a fenevadat.
04
03/2010
0

Xbox 360- Bannolva is Multizhatunk!

Ha a Microsoft álltal kerált konzolod viszi a másolt játékokat és vagy olyan bátor, hogy interneten játsz másokkal a tört verzióval, számíthatsz majd egy hibaüzenetre, miszerint le vagy tiltva és azzal a géppel soha többet nem mehetsz fel Live-ra.
Rengeteg ember kénytelen volt venni mégegy Xbox 360-t, csakhogy megint barátaival játszhasson.
Aki bannolva lett, annak sincs még semmi se veszve! Nem kell másik gépet venni vagy kukába dobni.

Két variáció van a szabad játszmára:

Az első kissé bonyorultnak tűnhet, kell egy olyan ember, aki ért hozzá. Az bannolt gépeket az alaplap száma alapján van letiltva. Szét kell szedni a gépet, majd leforrasztani róla egy kis alkatrészt és újat tenni a helyére. Persze ez illegális, meg ha szétszedik elszáll a garancia.
Ha az már nincs, akkor keressünk fel egy szervízt, ahol lehet meg tudják csinálni.
A második egy Xlink Kai nevű program, nem a Live-on játszunk, hanem egy virtuális Lan-on. Olyan, mint a PC-s Hamachi, az Xlink Kai készít egy virtuális Lan hálózatot. Ha a Local Play-t indítunk, akkor nem Lan meccseket találunk, hanem szervereket. Egy kicsit azért bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, 10/100-as kábelre van szükségünk, amivel a PC-t és a konzolt kell összekötni, majd elindítani a programot és élvezni a játékot. Egyetlen baj van ezzel: kevesen játszanak ezen keresztül és a gép csak a bannoltakat találja. Egy kis segítség, hogyan kell felrakni:
 

Ajánlanám mindenkinek az új Flash-t, az IXtreme 1.6, 6 000 Ft-ért megcsinálják, amit nem bannolnak, azzal nyugodt szívvel multiplayer-ezhetünk.

Azért sokkal kényelmesebb az eredeti Live-on szörfölgetni. De ha voltunk olyan bénák, hogy letiltottak, akkor ott a két (három?) megoldás, válasz egyet!

Ocskay

03
03/2010
0

Ocskay szülése

Mára nagy divat lett ez a blogozás, aminek a többsége nagy baromság, így mi -Ocskay és Szlav- elhatároztuk egy szép szerda esti napon, valamivel kitűnünk a nagy szürke tömegből.
A szülés nehéz, épp ezt teszem most én is: legelső postomat nyomom ki magamból. Töröm az agyam valami értelmes mondaton, nyomkodom egyfolytában a delet-et, hogy a fáradt fejemből kiugorjon az a bizonyos "szikra".

 

Vidéki paraszt vagyok, mindenkitől jó távol. 10 évvel fiatalabb öcsikémtől sehova nem tudok menni, folyton én vagyok vele ami azt jelenti: a házunk a börtönöm.
Mivel mulassam az időt? Szemem rontásával és a szórakozásom növelésével. Míg a kedves kollega a tankönyveket bújja, addig én a játékok világában lubickolok. Ezért (is) tűnhet majd az ő írásai becsurgatóan gyönyörűeknek, szívbemarkolónak.
Mindenből igyekszem kihozni a maximumot, így enyém lett a legtöbb Achievement Guide írása. Azért ne kalandozzunk olyan messzire, mikor azt olvassátok "régi klasszikusok". Az bizony elég ritka dolog lesz, mikor én vagy 10 évvnél régebbi játékkal fogok foglalkozni.
Az előző generáció nagy ágyúiról írok élménybeszámolót, hátha kedvet kapsz egy kis nosztalgiázásra. A legfrissebb híreket is megtalálhatjátok majd.

 

Ha valahogy az oldalt netán kettőnél több ember meglátogatja a hónap végéig, már nem volt értelmetlen koptatni az ujjunkat.

Üdv:
Ocskay!

03
03/2010
0

XboxPit - megalakultunk.

Szerda, fél 9. Az asztalon pislákol a lámpa, a monitor halvány fényt vet a billentyűkre, miközben az újjak fáradtan, mégis fürgén csapkodják azokat. A tévé alól halk zúgás hallatszik át, pörög a lemez a konzolban, izzik a fém.
Az ország két feléből két lelkes fiatal időzik a monitor előtt. Szívükben melegség, tudván: ma megalkotnak valami újat.
 

 

No de ne kalandozzunk messzire. A regényírást abbahagyom, tartalékolom a metaforáimat. Mint ahogy láthatjátok megalakultunk. Én és barátom, Junk ma elhatároztuk, hogy elindítjuk közös blogunkat. Mindketten lelkes játékosok vagyunk, a konzol a részünk. Elhatároztuk, hogy élményeinket megosztjuk a publikummal.

Az oldalt első sorban magunknak indítjuk. Szeretnénk alkotni valamit. Hosszasan beszélgetünk a játékokról, de mint tudjuk a szó elszáll, az írás megmarad. És ha valaki rajtunk kívül olvassa ezeket a sorokat, akkor már bőven megérte a bele fektetett időt.

 

No de mit is fogtok itt találni? A tervek szerint játékteszteket, leírásokat, esetleg segítséget a játékokhoz, achievementekhez, ha van rá igény videókat, stb. de ez még a jövő zenéje.Eddigi terveink szerint én a legújabb játékok tesztjeit fogom írni, amíg Junk a "régi" klasszikusokat fogja elővenni és mustrálni. Az oldal elsősorban Xbox360 játékokkal foglalkozik, de nem elképzelhetetlen, hogy más konzolok játékai, vagy PC-s remekművek is terítékre kerülnek.

 

"Remekművek". Hmm... Milyen naivnak, elfogultnak hangzik. Nem az a szándék, hogy minden játékot egekbe emeljünk, félreértés ne essék. Nem fogunk kímélni egy játékot sem. Megtaláljuk mi a gyenge pontokat a legjobb játékban is. A selejtet pedig alázzuk majd, nem vagyunk mi szégyenlősek.Azt hiszem a lényeget leírtam, nincs több mondanivalóm. Holnaptól elkezdjük írni a beszámolóinkat, és ki tudja? A végén lehet, hogy valami jó fog kisülni belőlük a végén.


Szlavi

süti beállítások módosítása